2017. április 19., szerda

A kucsmagombák dícsérete




Április a rügyfakadás, a virágzás, a tavasz kibontakozásának hónapja. A fák között még át lehet látni, de a szemünket már megakasztja a rügyekből épp, hogy kipattant apró levelek látványa: büszkén hirdetik, hogy elmúlt a tél, készek a megújulásra. Akármerre nézünk friss, üde zöld minden, a zöld szín milliónyi árnyalatával. Csupán a fenyők nyújtózkodnak közöttük elegáns, sötétzöld ruhájukban.
Az erdők az odvas keltike fürtös virágától mézillatúak, s a réteken - az időjárásnak köszöhetően - évenként egyszerre csodálhatjuk a leány- és fekete kökörcsint, a tavaszi héricset és a sokszínű törpe liliomot. Közöttük ott voltak szerényen meghúzódva a boglárkák, a szellőrózsák, s az ibolyák, bár ezt az idilli állapotot az idei április alaposan átírta.
A meszes talajú erdőkben (kőriserdő, nyáras, vadcseresznyével tarkítva) az oltalmat adó vastag avartakaró alól sorra dugják ki süvegüket a kucsmagombák
A négy leginkább felhasznált kucsmagomba: 
cseh kucsmagomba
hegyes kucsmagomba

pusztai kucsmagomba

ízletes kucsmagomba

"Nem véletlen, hogy régi adataink vannak arról, hogy a jobbágyok, illetve a szolgák vagy más beszolgáltatással tartozók karácsonykor szárított kucsmagombát vittek ajándékba földesuruknak. Viszonylag későbbi több ilyen adatot tartalmaz a Cziráky-féle összeírás 1820-ból, ebben jelzik, hogy szinte mindenhol ennek a gombának a szárítmányával – általában két singnyivel – jelentkeztek uruknál karácsonytájt a szolgálattevők....
A népi gombanevek általában találóak, érzékletesek. Ismeretük segít bennünket jobban megismerni az elnevezetteket. Szerencsére a magyar hivatalos, tudományos gombanévanyag jó része népi eredetre megy vissza, nem vagy nem egészen művi. Ez a helyzet a kucsmagombák esetében is.
Az előfordulás idejére utal szengyörgygomba neve (Csík, Kászon). Valóban a Székelységben Szent György-nap tájára tehető megjelenése. [itthon ez a név  a májusi pereszkét jelzi]
A gomba megjelenési alakja szerint minden tájegység megemlékezik a férfi nemi szervre való hasonlóságról. A faszkagomba (Felcsík), faszkógomba (a leggyakrabban használt Csíkban, Gyergyóban,Gyimesben), cigányfaszú gomba (Udvarhelyszék), péterfaszú gomba (Háromszék), sapkagomba (Csík), suskagomba (Háromszék), süveggomba (Csík, Gyergyó, Háromszék, Udvarhelyszék), kucsmagomba (általános), kalapgomba (Csík, Gyimes) nevek mind a gomba alakjára utalnak. Ehhez még hozzátehetjük azt, hogy a Péter, Jancsi nevek a magyar nyelvterület nagy részén a hím nemi szervre is utalhatnak. Eufémizmusként hat a székelyes csángóknál (Bahána) előforduló szentpéteri gomba neve. Valószínűleg a szomszédos Gorzafalván használt péterkegomba változataként, szentesítéseként..."
(Az idézetek Zsigmond Gyözö etnomikológus Gomba és hagyomány (2009) című tanulmánykötetéből valók.)

A cseh kucsmagomba (Verpa bohemica) az év első gombája, hirdeti a gombaszezon kezdetét, ennek megfelelően az újdonságnak kijáró rajongás övezi. Alig olvad el a hó, már téma a gombászok között, vajon ezévben hol jelenik meg először szedhető mennyiség. Ne tagadjuk, minősége a májusi cseresznyével egyenértékű „még nincs igazán gomba íze, az illata sem az igazi – de már gomba!
A cseh kucsmagomba süvege erősen barázdált, sárgásbarna színű, a hosszúra nyúló tönkje piszkosfehér, korpás.
Gasztronómiai értékét a süvege adja, a tönkje megfőzve „gumiállagú”, nehezen rágható az ételben. Raguk és töltelékek készítésére nagyon alkalmas, de krémlevesek betétjeként is finom és mutatós – pláne, ha van türelmünk megtölteni a kicsiny süvegeket.
A cseh kucsmagombát hamarosan követi a hegyes- és az ízletes kucsmagomba. (Morchella conica és Morchella esculenta)
Ezek a gombák a legértékesebb gombáink közé tartoznak (Mátyás király is rajongója volt).  Ny-Európában keresett cikk, ottani ára a vargányáéval vetekszik.
Amerikában is nagy a respektje: a kucsmagomba rajongói egyesületeket alapítanak, kucsmagomba ünnepeket szerveznek tiszteletére.
Ezeknek a gombáknak a süvege méhsejtszerű kis mélyedésekkel díszített, a hegyes kucsmáé egymás felett sorban állnak, míg az ízletes kucsmagomba mélyedéseinek elrendeződésében nem fedezhetünk fel szabályosságot. 




Metszetük képét nézve láthatjuk, hogy mindkét gomba süvege a tönkjével összenőtt, belül üreges, szinte adja magát a földi javakkal való megtöltésre. (desszertnek elkészítve is finom) Sokszor a legegyszerűbb elkészítés a legfinomabb, csak ki kell próbálni!
A kucsmagombákat bár törékenyek, mégis alaposan meg kell tisztítani (szárazon puha kefével, majd folyóvíz alatt), mert a beleragadt homokszemcsék reccsenése sokat ronthat élvezeti értékén.
Nagy termetével legkiadósabb kucsmagomba a pusztai kucsmagomba, van mit harapni vastag húsán. Elkészítésekor vegyük figyelembe, hogy nagyon törékeny, morzsálódó, ezért olyan ételt készítsünk belőle, ami nem igényli gyakori mozgatását, ahogy beletesszük a lábosba, úgy is vegyük ki.


Medvehagyma leves töltött kucsmagombával. (Ződleves )
Medvehagyma és a cseh kucsmagomba egy időben jelenik meg, naná, hogy összetartozik.



1 jó kötés medvehagymát és 1 vékonyra szeletelt krumplit kevés vízben megpárolunk, 1 liter vízzel felöntjük, majd összeturmixszoljuk.  A pürésített medvehagymás lét beforraljuk, sózzuk, tejszínnel ízesítjük - selymesítjük.
A cseh kucsmagomba süvegeket, pár percre forrásban lévő sós vízbe dobjuk. Lecsöpögtetjük, hagyjuk kihűlni.
A reszelt sajtot, a tejjel átitatott zsemlemorzsával, 1 tojássárgájával, durvára tört, pirított napraforgómaggal, sóval, borssal ízesítve összegyúrjuk. Ezzel a töltelékkel töltjük meg az apró gombasüvegeket. Jénai edényben, egymás mellé sorakoztatjuk, kevés olajjal megcsepegtetjük, majd grillben a töltelék pirulásáig sütjük. Levesünkbe még forrón, betétként beleszórjuk.
Az apró gombasüvegek jól fagyaszthatók, más krémlevesekben (brokkoli, spárga...) is jó szolgálatot teszek.

Tejszínes cseh kucsmagomba knédlivel

„Egész úton hazafelé azon gondolkodám,
Mivel tálaljam  kis kosár cseh kucsmagombám „ :-)

Ha már cseh az a kucsmagomba melléklete legyen KNÉDLI! (a knédli a csehek nemzeti étele)  
Hozzávalók:
50 dkg. cseh kucsmagomba süveg, 2 dl. tejszín, 1 fej hagyma, 1 kisebb cukkini, 1  púpos evőkanál. liszt, 1 ek. olaj/zsiradék, só, őrölt fehér bors ízlés szerint.
A kucsmagombát alaposan megtisztítjuk.
A hagymát apróra vágva az olajon megpirítjuk. Rátesszük a gomba süvegeit, sózzuk. Vizet nem kell adni hozzá, van elég a gombában.
A gomba levét kb. felére beforraljuk 10-15 perc alatt, majd hozzáadjuk a felkockázott/karikázott cukkinit.
A cukkini puhulásáig főzzük tovább a gombával.
A tejszínben csomómentesen elkeverjük a lisztet, majd a gombához öntjük, jól beforraljuk. ízlés szerint borsozzuk.

A knédlit ismert recept alapján készítettük el.

Kucsmagombás pirítós (előétel) 

A kucsmagombát tisztítás után vékony csíkokra vágjuk, bő vajon addig pároljuk, míg minden levét elfövi, jól lepirítjuk. Sózzuk, majd pirítós kenyéren előételként tálaljuk. Ízvilága izgalmasabb, mint a hagyományos velős pirítósé. (A megmaradt vaj fűszervajként felhasználható)
A töltött kucsmagomba elkészíthető egyben hagyva (az üreg megtöltése habzsákkal)  vagy kettévágva és tölteléket ráhalmozva sütjük készre.

Ízletes kucsmagomba sós töltelékkel

A töltelékek sokaságának csak fantáziánk szabhat határt.
A kucsmagombákat megtisztítjuk, tönkjüket a tövénél levágjuk, hogy szabaddá váljon az út a kucsmagomba belsejét kitöltő üreghez.

Májas töltelék
Két csirkemájat (kacsamájat) megtisztítva nyersen pépesítünk, összekeverjük ½ áztatott, majd kifacsart zsemlével, adunk hozzá ½ fej dinsztelt hagymát, sót, borsot, és két apróra vágott csirkemájat,
Sonkás, sajtos töltelék
Három szelet sonkát nagyon apró kockára vágunk, összekeverjük ½ áztatott, majd kifacsart zsemlével, adunk hozzá ½ fej dinsztelt hagymát, sót, borsot, két evőkanál reszelt sajtot, az anyagokat simára összedolgozzuk

A masszát a gombákba töltjük, amiket kiolajozott tepsiben szorosan egymás mellé állítunk. halványan sózzuk, olajjal megkenjük, majd fél óra alatt ropogósra sütjük.

Karalábé kosárkákba töltött salátával kínáljuk:
A karalábét kivájjuk belsejét borssal bedörzsöljük, hasábokra vágott sárgarépa, karalábé és zeller mellett roppanós állagúra pároljuk. A párolt zöldségek mellé a kosárba hónapos retek szeletek, snidling és citromlével meglocsolt almacikkek is kerültek – pár csepp oliva olajjal meghintve.
(Más körettel is elképzelhető.)
Kucsmagombás pirított kacsamáj, fröccstésztás almakarikákkal


1 fej apróra vágott vöröshagymát megfonnyasztunk,  vékony csíkra vágott színes vastaghúsú, paprikát teszünk rá, majd hozzáadjuk a megtisztított, hosszában 4 felé vágott pusztai kucsma gombát. A gomba levében, késhegynyi őrölt bazsalikommal és kakukkfűvel, törött borssal fűszerezve addig pirítjuk fedő alatt, míg a paprika puhára párolódik. Ezután a szaftos állagú alaphoz hozzáadjuk a kockára vágott kacsamájat, és 2 kisebb cikk zúzott fokhagymát. Állandó keverés közben a máj fehéredéséig sütjük, majd aláöntünk 1 evőkanál száraz fehér bort, mellyel összeforraljuk,  meglocsoljuk 1 teáskanál konyakkal és végül halványan megsózzuk.

Közben elkészítjük a fröccstésztás almakarikákat: 10 dkg liszt, 1 egész tojás 1 teáskanál cukor, csipetnyi só, 1,5 dl tej, 1 dl fröccs (fele szóda, fele száraz fehérbor) segítségével a szokásosnál sűrűbb palacsintatésztát kavarunk (turmixszolunk), kicsit pihentetjük.

5 db meghámozott alma közepét kiszúrjuk,  kb. 1 cm vastag karikára szeljük. Az almaszeleteket beleforgatjuk lisztbe, majd a palacsintatésztába, s a közben felforrósított olajban mindkét oldalát arany-barnára sütjük, szalvétára szedjük.
Tálaláskor a frissen kisütött almakarikákat tányérra tesszük, mellé helyezzük a gombás-pirított májat.
Az almakarikák mind a köret, mind a pikáns „savanyúság” szerepét egyszerre töltik be ételünkben.

E három utóbbi kucsmagomba határozott gomba ízű, de visszafogottabb, mint a vargánya. Elegáns ételek készítéséhez ajánlom.
A levágott tönk és a sérült, töredezett - de friss - gomba szárítva, majd porrá őrölve kiváló fűszer. 

Kucsmagomba saláta Kidney babbal.



A gondosan megtisztított cseh kucsmagombát saját levében megpároljuk. Ha megfőtt, lecsöpögtetjük, majd puha, nedvszívó kendővel a maradék vizet óvatosan leitatjuk. A száraz gombákat edénybe tesszük és tárkonyecettel, oliva olajjal megszórjuk.
A gombakalapokba piros és fehér színű konzerv kidney babot dugdosunk. A töltött kucsmagombákat salátalevéllel kibélelt tányéron elhelyezzük. Piros csészegombával díszítjük.
Finom, tartalmas és laktató étel a jutalmunk, ami böjtös (vega) is.

A bemutatott ételeket (és vagy 150 társát) magunk ötlöttük ki, készítettük el és örökítettük meg fényképen. Mi Edit asszony és én amatőrök vagyunk, ételeink nem divatos vendéglői asztalokra készültek, de otthoni ételként jól mutatnak és finomak. Ez a tevékenység számunkra az alkotás gyönyörűségét adja. Biztatunk mindenkit, hogy bátran alkosson és kísérletezzen.

Kellemes főzőcskét és jó étvágyat kívánunk Szilvásy Dénes és Edit.

2015. január 15., csütörtök

Tavaszreggeli

Egy száraz tavasz vasárnapján Miskolc-Tapolcán sétáltunk és kaptunk egy marék (tisztítva 126 g) cseh kucsmagombát. Örültünk neki, s hazafelé ballagva felsejlett végzetük is. Szedtünk pár szál salátaboglárka levelet és virágját, kis csokor ibolyát és kevés vadsnidlinget.
Másnap egyedül maradván, elkészítettem reggelimet az alábbiak szerint:

Hozzávalók: 126 g cseh kucsmagomba süveg, 1 kis fej hagyma, fél zöldpaprika, csipet só és bors, kis cikk fokhagyma. 2 db tojás, csipet só, néhány és virág, pár szál ibolya, salátaboglárka levél, 6-8 szál vadsnidling.

Elkészítése: Az apróra vágott hagymát és a vékony csíkokra vágott zöldpaprikát kevés olajon megdinszteltem.

Mikor üveges lett, hozzáadtam a zúzott fokhagymát és rögtön utána a hosszában kettévágott gomba süvegeket. Megsóztam és csipet borsot adtam hozzá, majd a gombát saját levében puhára pároltam, majd zsírjára sütöttem. Serpenyőben a 2 tojást tükörtojásnak megsütöttem, enyhén megsóztam.
A gombát és a tükörtojást egy tányéron elrendeztem, megszórtam apróra vágott snidlinggel, a salátaboglárka levelével és virágjával, és ibolyával díszítettem.





Készüljetek! Hamarosan itt a tavasz.


2014. december 27., szombat

Habart káposztás gombaleves Bükkszentkeresztről



Mikor erre az ételre rátaláltam Viga Gyula könyvében már tudtam, hogy ezt meg kell kóstolni, ezért kimásoltam és később meg is főztem.
Bükkszentkereszt keresett kétnyelvű üdülőfalu a Bükk-hegységben. A recept az ott élő szlovákoktól származik. Ettól annyiban tértem el csak, hogy először füstölt kolbász helyett főtt-füstölt tarját tettem bele. Íme a mű:

Hozzávalók:
1 marék szárított gomba (vargánya), 1 marék savanyú káposzta, 20 dkg füstölt kolbász, a habaráshoz 0,5 l savanyú tej (aludttej, joghurt), 2–3 dl tejfel, 1 kávéskanál feke-tebors, késhegynyi köménymag, majoránna, babérlevél, kevés só, (mert a füstölt kolbász is sós) 2 evőkanál sima liszt a habaráshoz.

Elkészítés:
A káposztát ízlés szerint kiáztatjuk, kicsavarjuk (a levét félretesszük) és 4-5 cm-es kockákra vágjuk (így nem lógnak hosszú kprosztaszálak a kanálról, s a szánkból - terített asztalnál is fogyasztható). A gombát átöblítjük, s nagyjából összevágjuk. Ezeket 2 l langyos vízben főni tesszük fel. Forrás után beletesszük a felkarikázott füstölt kolbászt, sót és a felsorolt többi fűszerrel ízesítjük. Ha megfőtt a káposzta és a gomba, akkor behabarjuk a levest. Állandó keverés mellett adjuk a leveshez a liszttel simára kevert tejfölt és aludttejet, hogy a habarás ne csomósodjon meg. Ha szükséges a félretett káposztalével ízesítjük és jól kiforraljuk.


Gyomorvidító, de laktató étel, a hagyományos újévi káposztaleves helyett ajánlom elkészíteni. - jó étvágyat hozzá!

2014. december 16., kedd

Karácsonyi lazac vargányával

Egyik kedvenc ételem. Szép látvány szinte olyan, amit elképzeltem. Először nem tudtam elképzelni, hogyan valósítsam meg, Edit asszony segített: javasolta a rozmaringos burgonyát. Telitalálat: az ízek nagy harmóniába egyesültek. Később gondoltam, hogy zöld pestó jobban mutatta volna meg eredeti látványtervemet: a mohos dombocskán növő vargányát 
Ízei miatt ajánlom karácsonykor elkészíteni.

Hozzávalók:
Néhány szelet lazac
6-8 egészben hagyott, mélyhűtött bébi vargánya
só,
pár csepp citromlé
A körethez:
2 ág rozmaring,
1 nagy doboz tejfel
15 dkg. reszelt sajt
1 kg. krumpli
10 dkg vaj
A lazac szeleteket a sütéshez előkészítjük, sózzuk, citromlével bedörzsöljük, Állni hagyjuk, míg a köret elkészül. .
A krumplit héjában megfőzzük, majd durvára lereszeljük.
A tejfölt a reszelt sajttal és az apróra vágott rozmaring levéllel, pici sóval összekeverjük. Kivajazott jénai edénybe rétegezve lerakjuk a reszelt krumplit, meglocsoljuk a tejfeles mártással, amivel kissé összekeverünk, majd sütőbe tesszük, s a teteje pirulásáig, 35-40 percig sütjük.
Amikor a krumpli már majdnem megpirult, vajat melegítünk, a lazac szeleteket kisebb hőmérsékleten hirtelen átsütjük (inkább pároljuk). Közben egy másik serpenyőben vajon piros-barnára megsütjük a mélyhűtőből kivett bébi vargányákat pár fokhagymagerezd társaságában. Sütés közben enyhén megsózzuk.
Tálaláskor a krumpliból pogácsaszaggatóval kis körformákat szaggatunk ki, ebbe ültetjük az átsütött gombákat, a lazac szeletet mellé tesszük. Apróra vágott friss petrezselyemmel szórjuk meg a burgonya köretet.
.



2014. december 15., hétfő

Gévagombás-mandulás lazactekercs melegen és hideg

Gévagombás-mandulás lazactekercs melegen és hidegen


Hozzávalók:

30 dkg. lazacfilé

20 dkg. gévagomba (idényen kívül a mélyhűtőből)
2 ek vaj
5 dkg. zsemlemorzsa
3 tojás sárgája
5 dkg hámozott mandula
só, fehér bors, petrezselyem a fűszerezéshez

körethez:
1 kg krumpli
4 dkg vaj
2 dl tej
1 dl tejfel

A megtisztított fiatal, zsenge gévagombát nagyon apró kockára vágjuk, 1 evőkanál vajon kis sóval zsírjára sütjük. (Vagy vegyük elő az ugyanígy elkészített, bezacskózott, mélyhűtött gombánkat, várjuk meg míg felenged.)
A meghámozott mandulát darabokra vágjuk, vasserpenyőben megpirítjuk. A gombát, a zsemlemorzsát, a petrezselymet, a mandulát, a fehér borsot, az 1 ek. vajat és a 3 tojás sárgáját alaposan összegyúrjuk, kidolgozzuk.
A lazacfiléről a bőrt lenyúzzuk, majd széltében két részre vágjuk. Enyhén besózzuk és átdörzsöljük citromlével. Pihentetjük, amíg elkészül a töltelék.
A kb. 1 cm-es lazacszeleteteket  kisimítjuk, s a masszát elfelezzük, a hal hosszával megegyező két rudat formázunk belőle.
A halat alufóliára tesszük, majd rátesszük a töltelék rudacskát, a húst feltekerjük, zárjuk a fóliát és beletesszük egy sütőedénybe.

A tepsit kibéleljük sütőpapírral. A meghámozott nyers krumplit vékony karikára vágjuk, tetőcserépszerűen egymás mellé sorba rakjuk, enyhén megsózzuk. A tejet, a tejfölt és az olvasztott vajat elkeverjük, sózzuk és ráöntjük a krumplira.
Alufóliával lezárjuk a tepsit, 30 percig 180 fokon, majd levéve a fóliát tovább sütjük a krumplit, míg megpirul a teteje. (kb. 30 perc)
(A sütőpapír használata célszerű, a tej nem ég rá az edény falára.)

Amikor a krumpliról levettük a fóliát, akkor a sütő legfelső részébe áthelyezzük a tepsit.
Az alsó rácson pedig elhelyezzük a sütőedényt a fóliába burkolt lazaccal, melynek 20-30 perc sütés elegendő, s így egyszerre készül el a hal és pirul meg a köret is.

A halat kibontva a fóliából hagyjuk 5-10 percig hűlni, s csak utána szeleteljük fel éles késsel, majd a melegen tartott, tejben-vajban sült krumplival tálaljuk.


Kiegészítés: a lazactekercs hidegen, vékonyra szeletelve vendégváró hidegtálon elrendezve is tálalható. Ilyenkor szeleteket érdemes salátaágyra tenni. esetünkben ez lila hagymából készült:
Hagymasaláta:
A hagymákat megtisztítjuk, a gyyökér gyököt kivágjuk és vékonyan, szálasra vagdaljuk. Ekkor veszünk egy jól zárható serpenyőt halványan kikenjük oliva olajjal és tűzforróvá melegítjük. Beletesszük a hagymaszeletkéket és állndó keverés mellett 1.5-2 percig hevíítjük - ennyi idő alatt a sokak által nem szeretett hagymaillat és hagyma íz elpárolog. Most meglocsoljuk 0,5-1 evőkanál citromlével, majd lefedve 2 percig ennek gőzében tartjuk.
Így elkészítve salátánk pikánsan savankás lett, s a rövid hőhatás miatt megtartotta roppanóságát.
Mert az egyik hagymánk már csirázott, az újhagymáját apróra vágva tálunk díszítésére használatuk.

Egyetek jót, ha tudtok! - Üdvözlettel: Szilvásy Dénes

2014. december 13., szombat

Gomolyával és harcsával töltött őzláb gomba


Magyarországon ma a legnépszerűbb gomba: a NAGY ŐZLÁBGOMBA. Felismeréséhez nem szükséges szaktudás, messziről mutatja magát, s nem téveszthető össze más (mérgező) fajokkal. Gyűjti is mindenki, aki az őszi erdőben sétál. Általában panírozva, kisütve kerül asztalra, körettel főételként, zöldséges mártogatóval, vagy csak "úgy" rágcsálóként fogyasztva.

Felmerül a kérdés: mi legyen a sok-sok zárt kalapú (dobverő formátum) példánnyal? Többen már rájöttek, hogy ezek a zsenge, kemény húsú gombácskák alkalmasak más gombaétel készítésére ragu, pörkölt, töltelékek... Én itt két megoldást kínálok, de a felhasználás sokaságának csak a fantáziánk szabhat határt.
Történt, hogy egy vasárnapi séta során sok zártkalapú őzláb gombát kaptunk az erdőtől. Másnap a miskolci piacra siettem, ahol hamarosan egy darabka friss gomolya és üde házi tejföl került a batyumba. A halas épp akkor kapott egy "méretes" és egy soványka tiszai harcsát: nosza a soványkából vásároltam pár szeletet. Odébb mámikák kínáltak aranysárga birsalmákat, melette othelló szőlő mutatta magát Eszembe jutott gyerekkorom kedvenc lekvárja: egy rész birs, egy rész szemelt fekete szőlő összefőzve, átpasszírozva, s kilónként 30 dg cukorral ízesítve besűrítjük.
Hazamenve, a gombákat megtisztítva (nyirkos törlőrongy) a szárukat kicsavarva - ide egy megjegyzés kívánkozik: A gomba szára nem fogyasztható, kemény rágós marad. Viszont apróra vágva, megszárítva, megőrölve különlegesen jóízű gombapor a jutalmunk.




Első változat: A gomolyát lereszeljük, kevés tejföllel kenhető masszává kavarjuk, majd a gombakalapokba töltjük. Kapros, tejfölös mártással kínáljuk, s adagonként egy kakastaréjjal díszítjük.







Második változat: A halszeleteket elősütjük. A gerinc melletti érméket leválasztjuk, félretesszük. A többi húst a csontokról, szálkákról lefejtjük és nagyon apróra vagdossuk. kevés tejszínnel lazítjuk és a kalapokba töltjük. (a halas masszát kevéske borssal, csomborral, vagy kakukkfűvel ízesíthetjük)
A gomba kalapokat kizsírozott sütőlapon (sütőpapíron) sorjázzuk és alufóliával lefedve készre sütjük.
Közben elkészítjük a mártást: a birsalmát és a szemelt szőlőt összefőzzük, átpasszírozzuk, besűrítjük. kevés tejszínnel halványítjuk, majd ezen a mártáson elrendezzük a gombafejeket és a közben készre sült érméket.
Jó étvágyat és további jó ötleteket kívánok: Szilvásy Dénes.



2014. december 6., szombat

Gombás palacsinta torta

Ha van gombátok készítsetek palacsinta tortát!
Elkészítése: dinsztelt hagymán készítsetek gombaragut, lehetőleg többféle erdei gombából (a bóti gombákkal is jó) Süssetek 10 egynéhány palacsintát. Legalább három rétegbe kerüljön gomba (ha ennél több lett, el lehet osztani) a többi rétegbe tegyetek apró kockára vágott sonkát és durvára reszelt sajtot. Mikor megtelt, vessétek forró sütőbe és teteje pirosodásáig süssétek. Ekkorra a sajt is megolvad benne.
Díszítés: A tortára  egy szép vargányakalapot tettünk megsütve, köré alma-cékla -vajretek  és spárgát tettünk. A mintával kiszúrt céklára frissen reszelt torma is került.
Tálaláskor félbevágott sült bébi vargányával díszítettük és avokádó krémmel kínáltuk